fbpx
Az egész úgy kezdődött, hogy mikor Debrecenben megnyitottam a  fodrászszalonomat az egyetem közelében, nagyon sok külföldi diák  vendégünk volt és amikor beköszöntött a tavasz (és vele a jó idő), akkor  sokan kérdezték, hogy hol tudnak gyantáztatni.
Stand: 5
Az alábbi űrlap kitöltésével veheti fel a kapcsolatot a franchise hálózat képviselőivel:

Erre a válasz a szokásos  “kozmetikusnál” volt, de kiderült, hogy ez nem olyan egyszerű, mint  amilyennek hangzik, mert nagyon nehéz időpontot kapni (már ha  egyáltalán). 

Szóval kivettem a szomszéd üzlethelyiséget és elkezdtünk gyantázni. Semmi  más, csak gyantázás. Kiderült, hogy ez nem csak a külföldieknek volt kihívás,  így nőhettünk az elmúlt nehéz évek ellenére is 12 szalonnal rendelkező hálózattá. 

És mivel maximalista vagyok, a gyantázást a tökélyre fejlesztettük. Azóta is  folyamatosan fejlesztünk és lételemünk az újítás. A kezdetektől fogva nagy  hangsúlyt fektetünk a személyzet képzésre, amire nagyon büszkék vagyunk,  csakúgy mint a saját wax-unkra és ápoló termékeinkre. 

Ez röviden a BESTWAX

Az „Elfogadás” gombra kattintva beleegyezel a sütik tárolásába az eszközén annak érdekében, hogy javítsuk az oldal navigációját, elemzések készítését az oldal használatáról, és segítsük a marketing tevékenységeinket. További információkért tekintsd meg Adatkezelési tájékoztatót.

Várunk jövőre is!

Értesülj az elsők között a következő Franchise Expo-ról.